Locsolóversek
 |
 |
Meghalt Csapajev. Vlagyimir Petrovics látta őt élve utoljára, faggatják a társai, hogyan történt a dolog.
- Őrségben voltunk, és sötétedett. Egyszer csak a távoli dombtetőn megjelent Csapajev elvtárs. Még a puskám távcsövébe is belenéztem, hogy megbizonyosodjak. Ő volt.
- És azután?
- Aztán? Valamelyik vadbarom megszólalt a hátam mögött, hogy: - Tűz!
| |
 | |
|
| | |
|
Csapajev és Petyka lóháton menekülnek a kozákok elől. Felkapaszkodnak egy nagy fára, de a kozákok épp a fa alatt tanyáznak le. Egy óra múlva Petyka megszólal:
- Csapajev elvtárs, én nem bírom tovább, elengedem.
- Tarts ki Petyka fiam, ha mi elveszünk, elvész a forradalom!
Másfél óra múlva Petyka ismét panaszkodik, de Csapajev újra hitet önt belé. Majd még egy óra múlva Petyka kétségbeesetten mondja Csapajevnek:
- Csapajev elvtárs, én tényleg nem bírom tovább.
- Tarts ki Petyka, ha mi elveszünk, elvész a forradalom is!
- Én kitartanék, de a lovat nem bírom tovább a lábam között tartani.
| |
|
|
|
